Először is, megtudhatnánk, hogy miért a Rainbow címet kapta az album?

Ayu: Mert a szivárvány (a szivárvány angolul rainbow - szerk.) olyasvalami, amit az élete során mindenki legalább egyszer lát, szóval bizonyára senki nem fogja azt mondani, hogy "Hm? Szivárvány? Na az meg mi?" úgyhogy ez valami olyasmi, amit mindenki azonnal felismer. De csak egy pillanatig láthatod, nem nézheted örökké. És nem úgy megy, hogy na most akarok látni egyet, akkor látok is. És nem is egy kézzelfogható dolog... Amikor ilyenekre gondoltam, az jutott eszembe, hogy vajon én már tényleg láttam szivárványt? Az tényleg az volt? Az emberekben él egy általános kép a szivárványról, miszerint az egy hétszínű ív, de akkor tudják meg valójában milyen is az, amikor a saját szemükkel látják... De mi van ha mégsem olyan, mint amilyennek elképzelték? Mi van ha például nem hét, hanem három színű?Amúgy meg, senki nem szomorodik el, ha lát egy szivárványt. Azt mondják "Nézd! Egy szivárvány!" és sokan ettől boldogok lesznek. Azt hiszem, ezt én is így akartam, ilyen hatást akartam én is elérni. Sajnos nem lehetek ott mindig mindenki mellet, de ha megláttok, szeretném ha boldogok lennétek, pont úgy, mint mikor egy szivárványt pillantotok meg. Ezért lett Rainbow a címe.

Hallhatnák egy kicsit többet a borító fotózásról? Hosszú munka volt, igaz?

Ayu: Azt hittem sosem lesz vége! Ráadásul a póz is kényelmetlen volt. De szerencsére ezt sikeresen eltitkoltam... *keserű nevetés* Úgy ültem a medencénél, mint egy akváriumban, de én ember vagyok, úgyhogy mozogni akartam *nevet* Aztán valamit babrálniuk kellett a vízzel, nekem pedig szépen ki kellett várnom mire abbamarad a mozgolódás körülöttem.

Nem volt túl hideg a víz a medencében?

Ayu: Oh nem, jó meleg volt! *nevet* De utána viszont fáztam egy kicsit. Szóval folyamatosan töltögették bele a meleg vizet... de aztán az is kihűlt. Ráadásul nem is viseltem semmit.

Egyáltalán semmit???

Ayu: Így van. Úgyhogy Leslie (a fényképész - szerk.) volt az egyetlen, aki bejöhetett, a többiek szépen kint maradtak. *nevet*

Amúgy ezen az albumon angolul is énekeltél, honnan jött az ötlet?

Ayu: Idén sokfelé mentem és sok mindent csináltam Ázsiában, és ez nagy szerepet játszott abban, hogy végül így döntöttem. Úgy vélem, hogy a "nyelvi akadályok" nagyban hátráltattak akkor. Az egy dolog, hogy nem értik meg, hogy mit mondok, de szeretném, ha tudnák ki vagyok. És mivel az angol a világnyelv, ezért úgy gondolom, hogy nem árt elsajátítani, mert így talán jobban tudunk kommunikálni. Például, ha azt mondod, hogy I love you, azt nyilván jóval többen megértik, mintha azt mondod, hogy aishiteru.

Igen, ez hozzásegít ahhoz, hogy többen megértsenek, de nem kényelmetlen angolul énekelni?

Ayu: De, nagyon is. Hogy is mondjam... mintha a hangom máshol lenne, érted? De nem is nagyon tudom *keserű mosoly* Valami furcsa kiejtéssel énekeltem, ugye? Olyan, mintha monotonul lényegtelen dolgokat mondogatnák *nevet* Ha a japán gondolataimat azonnal fordítom is angolra, akkor az érzéseim valahol 'útközben' elmaradnak. Valahogy így tudnám elmagyarázni ezt az egészet. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán hiba volt angolul dalszöveget írni, és kicsit talán mintha meg is bántam volna *keserű mosoly*

Hogy ment a szövegírás? És később az éneklés?

Ayu: Így utólag már úgy tűnik, hogy elég gyorsan ment. Például egy japán kanjinak akár három olvasata is lehet, mint a watashi, viszont minél kevesebb lehetőség van, annál rosszabb, de az angol I-nak (I = én személyes névmás - szerk.) csak egy olvasata van és csak egyféle képpen tudod kimondani.

Tudnál mesélni egy kicsit arról, hogy miként zajlottak az albummal kapcsolatos munkálatok?

Ayu: Hát nem az volt a legjobb időszak? Bár azt hiszem a stáb kicsit türelmetlen volt. Miután összeválogattam a dalokat, amiket az albumra szántam, mindenki azt kérdezgette "Na most már ezzel is meg vagy, hány napra van még szükséged?" és ezzel folyamatosan emlékeztettek az előttem álló kihívásra. De ezért is hálás vagyok. És köszönöm a sok erőfeszítést és összpontosítást.

Milyen helyet foglal el a szívedben a Rainbow?

Ayu: Jó példa erre, mikor az I am... -en dolgoztam. "Már megmutattam a valódi önmagam, de milyen is az valójában?" "Oké, az vagyok, aki, de mit kezdjek vele?" Mindig is harcoltam az "egy szakadék van köztem és a világ között" típusú gondolkodásmóddal, aztán később már úgy gondoltam, hogy "az a szakadék ezentúl is ott lesz, nem?" és úgy véltem, hogy még így is jó harcolni. Találkozni egy baráttal, aki ugyanazokat a sebeket hordozza mint te, és együtt szenvedni vele... Ha te is ugyanazt a fájdalmat érzed, képes vagy megérteni. Szóval a Rainbows-on a bennem lévő kétségekről és tétovázásokról éneklek, de az örömről és a reményről is. De nem csak azt énekelgetem egész idő alatt, hogy "én, én, én" Az emberek ha hallják ezt az albumot és képesek lesznek felállni, akkor van csak igazán értelme annak, amit csináltam.

Végül, mit mondanál az albumról összegzésképp?

Ayu: A Rainbow az eddigi legszemélyesebb és békésebb albumom, amit megjelentettem.






Saját fordítás