Legutoljára, mikor Ayu a Cawaii-ban szerepelt akkor a 15-16 éves önmagáról beszélt, amikor még Gotandában élt és csak az epres pocky nyújtott számára valamicske élvezetet. Most Ayu a középiskolás éveitől egészen a debütálásáig mesél majd. "Ha senki vagy, akkor meg van rá a lehetőséged, hogy az légy, aki akarsz."
Következzék hát Ayu tinikori igaz története ugyan azokkal az aggályokkal és félelmekkel, amik a Cawaii olvasóinak is problémát okoznak.


Szóval a középiskolából egyből Tokióba mentél?

Ayu: Igen. Tettem egy felvételi vizsgát az egyik tokiói suliba és átmentem oda, de aztán azt is otthagytam. *nevet* Hogy miért, arról már legutóbb is beszéltem azt hiszem, mindenesetre többet akartam dolgozni viszont egy jó szakképesítést is szerettem volna. Az iskola maga egy szórakoztató ipari iskola volt. Az osztálytársaim is különbözőek voltak, szóval nem illettem én közéjük, ráadásul túl sok szabályt is kellett betartani. És ezzel nem nagyon voltam kibékülve. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy tulajdonképpen miért is jöttem Tokióba? Hát azért, mert dolgozni akartam, de az iskola mellet nem tudtam annyit, amennyit szerettem volna, így otthagytam a sulit.


Sokat hezitáltál ezzel kapcsolatban?

Ayu: Sok érv szólt a döntésem mellett... Először is, Gotandából beköltöztem az iroda kollégiumába, de ki akartam onnan kerülni és egyedül élni. Habár nem volt megtakarításom és ami pénzt kerestem, az sem volt túl sok. Ráadásul a kollégium tiltotta a részmunkaidős állást is. De azért vállaltam egyet egy cégnél, ami az egyik barátom szüleié volt, hogy össze tudjak spórolni egy kis pénzt. A kollégium pedig olyan szigorú volt, hogy el sem járhattam szórakozni, csak az iskolába mehettem, elvégeztem az ottani dolgomat és mentem dolgozni a részmunkaidős állásomba. De aztán hirtelen eltöprengtem azon, hogy miért is dolgozom ilyen keményen. Aztán elmentem a kollégiumból, ezzel együtt pedig az irodát is ott kellett hagynom. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok csinálni. Amikor azon gondolkodtam, hogy felnőtt leszek, hirtelen azt sem tudtam mit miért csinálok, úgyhogy belebetegedtem és fáradtam a szórakoztatóiparba. Amikor föleszméltem azt kérdeztem "Miért is dolgozok ilyen keményen? Nem a fiatalságomat kellene élveznem?" És amikor erre gondoltam, minden értelmetlenné vált.


Vagyis elvesztetted a célodat?

Ayu: Nem voltak céljaim vagy dolgok, amiket el akartam érni a szórakoztató iparban. Csak egy munkát és egy otthont akartam. Azt hittem könnyű lesz dolgozni, de aztán rájöttem, hogy az élet nem egy csokoládés dobozka, hanem telis tele van akadályokkal *nevet* Egyszer felhívtam az egyik otthoni barátomat egy a kollégiumhoz közeli telefonfülkéből. Akkor már azon gondolkodtam, hogy visszamegyek Fukuokába. De aztán az a barátom azt mondta: "Mindenki rólad beszél Ayu, annyira király vagy, nagyra tartunk emiatt!!" Amikor ezt hallottam, már nem mondhattam azt, hogy vissza akarok menni Fukuokába. Képtelen voltam rá. Szóval végül azt mondtam: "Tényleg? Köszi, igyekszem a legjobb formámat hozni." majd letettem, szóval nem mehettem haza *nevet* Úgyhogy munkát kerestem és egyedül éltem. Nem nagyon volt pénzem, még ételre sem igazán. Egy dobozos kaján osztoztam az egyik barátommal. Amikor pedig úgy gondoltam, hogy kell egy kis luxus, akkor még almás pitét is vettem hozzá *nevet* Természetesen azon is megosztoztunk. Így éltem az életem akkoriban.


Jó voltál barátkozás terén?

Ayu: Nem, egyáltalán nem. Sőt, még most sem vagyok jó *nevet* Szégyenlős és antiszoc vagyok. igazság szerint, akkoriban nagyon meg sem próbáltam barátkozni. Középiskolás koromba jöttem Tokióba és a tokiói dialektust sem beszéltem valami jól. A munkatársaim gyakran rám szóltak emiatt, ezért egyfajta komplexus alakult ki bennem. Most már odafigyelek rá, miközben dolgozom, de ha barátkozom akkor a rendes stílusomban beszélek, a Hakata dialektusban (Fukuokai dialektus - szerk.), mert valahogy az jön magától. Nem szerettem az akcentusom, ezért inkább csendben maradtam és egyre inkább antiszoc lettem, később pedig már mindenki csak úgy gondolt rám, mint a lányra, aki nehezen mond ki bármit is. Ráadásul a szégyenlősségem is nagyban hátráltatott a barátkozásban.


Voltak abban az időben barátaid, akik még ma is azok?

Ayu: Csak egyetlen egy. A középiskolában tudott a munkámról, mivel ugyan abba a suliba felvételiztünk. Eléggé féltem attól, hogy majd egyedül kell vizsgáznom Tokióban. Olyan voltam, mint egy csirke *nevet* Nos vele még mindig tartom a kapcsolatot. Mivel ő kijárta a sulit, ezért gyakran kerül szóba, például néha meg szokta kérdezni: "Emlékszel még arra a lányra? Na ő nemsokára férjhez megy." Bár rajta kívül nem igazán emlékszem senkire.


Gondolkoztál már azon, hogy vissza kéne menned egy iskolába?

Ayu: Mostanában gondolok rá, igen. Amikor elhagytam az iskolát, a tanárokat idegesítőnek tartottam, mint afféle tini. Mert vannak olyan dolgok, amiket egy felnőtt nem érthet meg. De úgy gondolom, hogy ezek a dolgok később értékes emlékek lehetnek. Most, amikor a barátaim ilyeneket mondanak "...és akkor a középiskola után ide meg ide mentem..." akkor néha kicsit féltékeny vagyok. Mert ezeket a dolgokat már nem kaphatod vissza, nem igaz? De nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam, habár néha irigy vagyok. Amikor rájöttem, hogy abban a korban is szerezhetünk meghatározó és értékes emlékeket, azóta bánom, hogy én olyanokra akkoriban nem tehettem szert. Ezért szerintem mindenki menjen iskolába, akinek csak lehetősége van rá.


Miként lettél Ayumi Hamasaki?

Ayu: Kicsivel azelőtt találkoztam Masával (Max Matsuura, Ayu producere - szerk.), mielőtt otthagytam a kollégiumot. De akkor kislány fejjel még azt gondoltam: "Mi az az Avex?" *nevet* Szóval amikor telefonhívásokat kaptam az irodájukból sohasem érdekelt és nem is foglalkoztam velük. De egyszer, amikor a Shibuya 109 előtt álltam (bevásárlóközpont fiatal lányoknak - szerk.) kaptam egy hívást a titkárságukról, hogy ráérnék-e aznap. Akkoriban mindennap ráértem, így rögtön rávágtam, hogy igen. Úgyhogy el is mentem hozzájuk, ahol aztán minden ember engem bámult és méregetett *nevet* Néhány nappal később Masa elvitt karaoke-zni, ahol néhány általa összeválogatott számot kellett elénekelnem. De olyan magas számokat válogatott össze, főként globe-tól és Tomo-chantól (Kahala Tomomi - szerk.), amiket egyáltalán nem tudtam elénekelni. Aztán azt mondta nekem: "Szörnyű énekes vagy" Erre én meg azt gondoltam, hogy ő meg egy durva vénember *nevet* Úgyhogy elhúztam és otthagytam őket, de mivel nem volt mit csinálnom így üldögéltem vagy álldogáltam valahol. Mivel nem volt pénzem, úgy gondoltam, hogy mégis csak elmegyek azokra az órákra, amiről az elnök beszélt. De nem nagyon vettem komolyan, így később már csak tettettem, hogy bejárok, de azonnal le is buktam, és azt mondta: "New York-ba kéne menned". Akkoriban úgysem tudtam mit kezdeni az életemmel, ezért hát elmentem New York-ba. De csak arra gondoltam, hogy így már egymagam ehetek meg egy egész dobozos kaját *nevet*


Mikor kezdted komolyan venni ezt az egész zene dolgot?

Ayu: Amikor tánc és énekleckéket vettem New York-ban, a tánc nem igazán érdekelt, de az éneklést mulatságosnak tartottam. Ezért úgy gondoltam, hogy meg kell próbálnom.


Szóval miután visszatértél Japánba már nem is voltak kétségeid?

Ayu: Az igazat megvallva, mikor a debütálásom szóba került, volt idő mikor kétségek merültek fel bennem. 18 év körül jártam és Masa azt mondta nekem: "A világ szeme előtt már nem élhetsz úgy, mint eddig." "Ebben a világban nem szabad kishitűnek lenned" De úgy gondoltam, ha már belevágok, akkor önmagam maradok. Ezért azt mondtam neki: "Az a fajta vagyok, aki nem tud másmilyen lenni" Lesznek dolgok, amiket el fogok veszíteni, de erre felkészültem.


És Ayumi Hamasaki életének 19. évében, tavasszal debütált. De soha nem hallottam eddig semmit a barátaidról, amikor valami fontos válaszút előtt álltál.

Ayu: Úgy emlékszem soha nem kértem ki senki tanácsát. Ha mégis, akkor is a saját utamat választottam. Voltak idők, amikor egy senkinek tartottam magam, amikor nem tudtam mi akarok lenni, amikor nem hittem, hogy valaki is lehetek. Egy senki voltam, ezért gyakran gondoltam hasonlókra: "Lát engem valaki?" "Vajon tényleg itt vagyok?" "Mi van, ha csak én látom magamat?" Ezért gondoltam sokszor azt, hogy mások szemében láthatatlan vagyok. És ezek a dolgok akkor sem változnak, ha megkérdezel valakit. Ezt magadnak kell eldöntened és aszerint lépni. De a végén úgyis neked kell eldönteted, hogy melyik ösvényt választod. Ha egy nap valamit fel kéne adnom, azt magamnak kellene eldöntenem, mert ha nem, akkor egy nap még megbánnám.


Van valami, amit mondanál azoknak, akik elvesztették az útjukat, pont mint Te akkoriban?

Ayu: Ahogy idősebb leszel bővül a látóköröd és néha felteszed majd magadnak a kérdést, hogy "Min problémáztam annyit akkoriban?" és nevetni fogsz. Amíg diák vagy egy kis világban élsz, ahol az iskola és a barátaid vesznek körül, de amikor felnőtt leszel, akkor az a világ addigra már csak egy pici pont lesz az életedben. Amikor bekerülsz az üzlet világába sokkal több dolog lesz, ami egyidejűleg idegesíteni fog. Lehetsz határozatlan és habozhatsz, ha akarsz, de végül magadnak kell majd megválasztanod az utadat. Mindenkinek megvan a maga élete, ezért nem akarom azt mondani, hogy "neked márpedig ezt és ezt kellene tenned" vagy hasonlók. Másik dolog pedig, hogy ha lesznek olyan napok, amikor inkább meg akarsz halni, akkor hidd el előbb-utóbb eljön majd a nap, amikor ezen az egészen majd csak nevetni fogsz. Nincs ebben semmi rossz. És azt sem akarom mondani, hogy ne add fel vagy hagyd abba. Ha már nem tudsz mihez kezdeni azzal az állapottal, amiben vagy, akkor keress egy másik utat, mert ahhoz, hogy elérj valamit szükség lesz erőfeszítésekre is. Erre bizonyítékot is akartam, szóval élek, hogy megtaláljam. Aztán kaptam egy esélyt. Szerintem amikor azt hiszed, hogy nincsenek álmaid, sem esélyeid, akkor csak az előtted lévő dolgokat nézed és nem a terveidre figyelsz. Természetesen néha nem árt egy picit megállni és gondolkodni, de ne aggódj, az ajtó egy nap úgyis ki fog nyílni.


Mit mondanál a régi önmagadnak?

Ayu: "Mi az amiért élsz?" - akkoriban sokat gondoltam erre. Gyakran gondolok vissza a múltamra és írok is róla, ilyen dalok vannak az A Song for XX-en is. Ha beszélgettem a baráti körömmel és hirtelen eltűntem, vajon feltűnt valakinek? Talán elintézték a dolgot annyival, hogy "Hey hol van Ayu?", a következő másodpercben pedig már ismét cseverésztek ugyan úgy, mintha mi sem történt volna. Ha visszagondolok azokra a napokra, ma már csak azt mondom, hogy azok akkor voltak, mára már csak emlékek. Lehet hogy felelőtlenül hangzik, de szeretném azt mondani magamnak, hogy "Minden rendben. Hamarosan eljön a nap, amikor már csak nevetni fogsz ezen.", épp ahogyan a Seasons is mondja.


Szóval ily módon kapcsolódnak hozzád a dalaid, mind mélyről jönnek. Felelevenedett benned az utad, amikor összeválogattad a dalokat az A Best 2-re?

Ayu: Igen, mivel minden dalom egy pici darab belőlem. Ebben az évben lesz az első Ázsia turném, ami igazán nagy kihívást jelent számomra. Azt hiszem ezzel az albummal el tudom fogadni majd a múltamat, talán büszke leszek rá és tovább lépek. Ezért gondoltam úgy, hogy össze kéne gyűjteni őket egy albumba. De ugyanakkor a dalok összeválogatása nehéz feladat volt. Minden dalban benne vannak az érzéseim és az emlékeim. Úgyhogy azt hiszem, ezt nem sikerült volna összeállítanom az érzéseim és ez érzelmeim nélkül. Szóval ez nem Ayu legjobbja, hanem Ayumi Hamasakié.


A dalokon keresztül a múltba visszanézve felfedeztél valami újat?

Ayu: Igen, rájöttem, hogy egy nap majd tudok rajtuk nevetni. *nevet* Azt hiszem a múltba visszatekinteni és azt elfogadni fontos dolog. Még ha néha fájdalmas is, nem szabad elfordulnod és becsukni előtte a szemed.


Elégedett vagy azzal, aki most vagy?

Ayu: Még nem vagyok magammal elégedett. Mondhatom azt, hogy egy nap nevetni fogok rajta, de akkor is lesz más, ami zavarni fog. Nem hinném, hogy van olyan állapot, amikor egyetlen aggályod sincs. De ilyen az élet. Az élet akadályok és félelmek nélkül unalmas, és harc nélkül semmit sem ér, nem igaz? Ha egy falon átjutsz, lesz előtted egy másik. De ha az egyiken túljutsz, meglesz az erőd, hogy túljuss a következőn is. És ha visszanézel és látod az akadályokat, amiken átjutottál azt mondhatod, hogy "Wow, mennyi akadályt leküzdöttem!" és nevethetsz rajta. Ezért mondom azt, hogy "Egy nap majd nevethetsz rajta"


Jelenleg előtted most milyen akadály van?

Ayu: Azt hiszem az én kihívásom az Ázsia turné. De a csapatommal együtt nézünk szembe vele ezért biztos vagyok, hogy sikeresen átjutunk rajta.



Saját fordítás