Régóta nyomon követjük Ayu munkásságát és most megpróbálunk hozzá még közelebb kerülni, de úgy tűnik, hogy egy láthatatlan fal van köztünk, ami meggátol abban, hogy igazán megérthessük őt. Erről beszél most nekünk Ayu.

Ayu: Én magam sem értettem az érzéseimet, de aztán beszéltem a srácokkal, akik azt mondták: "Alattad, feletted, jobból, balról falak vesznek körül, de ezek majd úgyis eltűnnek" mire én: "Igen, így igaz" *hosszú szünet* Hosszú út áll még előttem, és eddig mindent megkaphattam, minden ragyogó volt, de mára már rájöttem, hogy a valóság közel sem ilyen.


És milyen színűek ezek a falak?

Ayu: Fehérek


Elmentünk abba a városba, ahol Ayu nevelkedett. Közben azt is megtudtuk, hogy Ayu szülei elváltak és az apukája arcára már nem is emlékszik. Azt is megtagadta, hogy régi képeket mutasson nekünk. Nem tudjuk milyen változáson ment keresztül Ayu. De az interjúban mondott valamit meglepőt: "Talán nem tudok megbocsátani a régi önmagamnak, a régi dolgok, amik megtörténtek, minden régi dolog... igen"

A régi dolgok...

Ayu: Igen.


Egészen pontosan mire gondolsz?

Ayu: Nos... úgy érzem, képtelen vagyok megbocsátani magamnak. Bűnösnek érzem magam. (Ayu egyik albuma a Guilty címet viseli, ami bűnöst jelent, de az interjú készültekor Ayu még csak 25 éves volt - szerk.) El akarom rejteni a múltamat mindenki elöl.


Gyerünk Ayu szülővárosába. Két hónappal az interjú után Ayu azt mondta: "Csak egyetlen egy igazság van, az igazságot mindenkinek éreznie kell" Ezt hallva megnyugodtam, hogy nincs már ok a titkolózásra.

/A tengerpart közelében/

Ayu: Ah... itt... itt szoktam játszani. Valaha volt itt egy öreg csónak... nem tudom, hogy kivel, de egyszer elmentem benne horgászni.


Itt áll előttem Ayu, gondtalanul nézelődve, de aztán mondott valami meglepőt

Ayu: Akkor még nagyon kicsi voltam, úgyhogy nem emlékszem rá tisztán, de azt hiszem az apukámmal voltam, igen.


Szóval, akiről beszélsz...

Ayu: Az apukám. Sok horgászcucc van a házunkban. Miután elmentem otthagytam mindet... nem is akartam magammal vinni.


Az a horgászfelszerelés az apukádé?

Ayu: Azt hiszem...


Nos Ayu igazán őszinte volt velünk. És most itt lennénk Ayumi házánál.

Ayu: Ahh, hozzátetted a 'mi'-t a nevemhez.


Ez az az utca, ahol felnőttél.

Egy kisgyerek a háttérben: Hová mész?

Ayu: Iskolába!!


A nyugodt Ayu, akit ezelőtt még sohasem láthattunk *szarkazmus* Talán nem úgy tűnik, de Ayunak már 25 év élettapasztalata van.

Ayu megállt a kórház melletti parkban.

Ayu: Amikor 17 vagy 18 éves voltam, a nagymamám kórházban volt.


Miután az édesapja elhagyta, Ayut az anyukája és a nagymamája nevelte. Ayu szoros viszonyba került a nagyijával mialatt az anyukája dolgozott. Mikor Tokióba járt énektanárhoz akkor is gyakran visszajött meglátogatni a nagymamáját és délutánokat töltött vele a kórház kertjében.

Ayu: Ah!! Az a görkorizó fiú... már akkoriban is erre szokott korizni.


Még ha a világon mindenki Ayu ellen fordult volna, a nagymamája soha. Ő viselte igazán gondját Ayunak.

Ayu: Mit csináljunk? Ezen a helyen körbenézve leülni támad kedvem.


A dalok írása közben is a nagyija volt Ayu egyetlen támasza.

Ayu: Akkor volt a felvétel... miután énekesnő lettem. Stúdióztam...


A Poker Face-t vettétek fel?

Ayu: Így van, így van.


Szóval az a felvétel...

Ayu: Igen. Mielőtt eltávozott, mondtam a nagymamámnak, hogy holnap vissza kell mennem Tokióba, de közbejött valami, így azonnal el kellett indulnom. Ezért megkértem a mamát, hogy várjon meg. De aztán csak sírni kezdett.


A nagymamád?

Ayu: Igen. Nem csak egyszerűen sírt, hanem patakzottak a könnyei. Habár enni akkor már nem tudott, sírni mégis.


A felvétel reggelén a nagymamája meghalt. Ayu a stúdióban értesült a hírről. Írt is a mamájának egy levelet, de már nem tudta átadni. És ezután következett Ayu debütálása. Azóta nem számít, hogy hányszor tér vissza a szülővárosába, legszívesebben mindig elkerülné, hogy ebbe a parkba jöjjön.

De most erőt vett magán és vissza tért a parkba, hogy találkozhasson a régi önmagával.

Ayu: Jó estét!

Egy ember: Üdvözlöm.

Ayu: Régóta nem láttam.



Saját fordítás