A mi hét napos harcunk
Hogy milyen érzelmeket váltott ki és milyen szituációkat teremtett az, hogy a csapatunkkal megpróbáltunk egy eddig még soha nem látott színpadot felépíteni, most inkább nem magyaráznám el. Aki ott volt úgyis láthatta a saját szemével és nekem épp elég. Azoknak is, akik együtt küzdöttek velünk e hát nap alatt, egészen biztosan feledhetetlen emlék marad.
Legalább is én így hiszem, így szeretném
Először úgy voltam vele, hogy ha ezt sikeresen végig tudom csinálni, utána biztosan hamuvá leszek, mert kész, vége, kiégek. Emiatt éjjeltől, hajnaltól, a show kezdete előtt is egyfajta "itt a vég"-féle érzés fogott el. Fájt. Annyira gyötörtek ezek a gondolatok, hogy aludni sem tudtam.
Olyan mintha... lehet kicsit túlzásként hangzik, de olyan mintha ez lenne az eddigi legeslegjobb showm és ezt már úgysem tudom túlszárnyalni, hát akkor nem itt a vége? Ilyeneken járt az eszem
Aztán úgy gondoltam, jobb lesz, ha félreteszem a témát, majd a turné után átgondolom még egyszer.
Aznap, mikor a függöny végérvényesen is legördült és a backstage-be mentünk a csapatból mindenki (igen, én is *nevet*) folyamatosan sírt és pacsiztunk
"A francba is, de szeretlek titeket!"
Kimondtam, amit gondoltam! Egy vallomás a szívemből? Ezzel tértem vissza a sminkszobába
Átvettem a ruhámat és akkor esett le, hogy hoppá, itt az ideje beszédet mondanom, de annyira féltem, hogy hogyan és mit is mondjak a jövőbeli fellépésekről, hogy a szívem őrülten zakatolt. Amíg élek nem felejtem el.
Végülis aztán azt mondtam, hogy a csapatunkkal ezentúl is egy ragyogó álomvilág megteremtésére törekszünk és már tisztán látom magam előtt, amint ezen dolgozunk. A mai nappal pedig ismét megmásztunk egy még magasabb akadályt *nevet* Hiszem, hogy bármibe is kezdünk majd, sikerre fogjuk vinni. És lehet, hogy gyorsan tűnik, de a következő színpad anyagai is nagyjából már körvonalazódtak a fejünkben
Mostanában meg minden nap, reggeltől estig a videókon dolgozom. Egyedül a 7 nap utolsó néhány showját nem láttam még eddig.
Természetesen minden érzelem, a közös harcunk... akkora feledhetetlen élmény, hogy nem is szükséges újranéznem.
Ezért nem is néztem még meg.
Először nem értettem, hogy miért nem tudtam megnézni, de már rájöttem a válaszra: mert minden egyes apró részletre tisztán emlékszem, minden érzékszervemmel tökéletesen érzem.
És ez jobb, mint bármely felvétel.
De ez minden koncertünkről elmondható, nem? Hogy a legvégsőkig harcoltunk, a feladás gondolata nélkül. Anélkül, hogy visszanéztünk volna, őszintén.
De most itt az idő, hogy a szuper társulatvezető baby ismét előre nézzen és továbbinduljon
Tovább, a legjobbak felé ♪